Boltonban lőttek az Arsenal bajnoki álmainak

Egy hét alatt hét pontot hullajtott el az Arsenal, így a Premier League 34. fordulója után már csak harmadik a tabellán: a londoniak 2–1-re kikaptak a Bolton Wanderers otthonában, a Reebok Stadionban. Bogdán Ádám (Bolton) a kispadon ülte végig a meccset.

 

 Az első gól: Sturridge továbbít az Arsenal kapujába

Folytatódott egy nehéz sorozat: az Arsenal egy héten belül a Liverpool, Tottenham, Bolton trióval kellett, hogy megmérkőzzön, és két pontvesztése (1–1, 3–3) után egy harmadik könnyen azt jelenthette volna, hogy ki is száll a bajnoki versenyfutásból...

A Bolton hazai pályán jó formában volt – négy bajnokit nyert egymás után –, és az élvezetes első félidőben bizonyította is, hogy igen kellemetlen ellenfél. A hazai védelem – és Jussi Jääskeläinen kapus – minden londoni kísérletnek ellenállt, a Bolton pedig a 37. percben előbb csak nagyon közel került a gólhoz (Li Csong Jong lövését védte Wojciech Szczesny), majd egy perccel később meg is szerezte a vezetést. Szöglet után Gary Cahill küldött remek fejest kapura, Nasri a gólvonalról (a gólvonal mögül?) mentett, Daniel Sturridge pedig biztos ami biztos alapon a hálóba lőtt – 1–0, a gólt az angol honlapok inkább Sturridge-nek ítélik, igazságot majd a liga tesz.

Az első félidőbe belefért még egy Fabregas-kapufa és egy Van Persie-szabadrúgás is, az eredmény viszont nem változott.

Nem úgy a fordulás után: a 47. percben a Bolton belőhette volna a másodikat, miután Djourou tizenegyest érően vitte földre a bíró szerint Sturridge-et. A szigorúan befújt büntetőt (könnyen lehet, hogy a „kamutizenegyes" a megfelelő szó) a szezonban eddig ötből ötöt értékesítő Kevin Davies lőtte, nagyon gyengén, Szczesny védeni tudott!

Már önmagában ez se tett jót a boltoniak lelkiállapotának, az meg pláne, hogy az Arsenal egy perccel később egyenlített. Egy szép Van Persie–Fabregas kényszerítő után a holland lapos, pontos lövést küldött Jääskeläinen hálójába, ez volt legutóbbi 17 mérkőzésén a 17. gólja – 1–1! Egyben Van Persie egy rekordot is elkönyvelhetett: ő a Premier League történetének első játékosa, aki egymás után hét idegenbeli bajnokin gólt tudott szerezni.

Arsene Wenger a záró 25 percre beküldte Alex Song helyére Maruan Samahot, jelezve győzelmi szándékát, majd a 73. percben jött Andrej Arsavin is, Theo Walcott helyére. A két csere között az Arsenal kihagyott egy ziccert, Samir Nasri lőtte telibe Jääskeläinent, majd az ismétlést Cahill mentette.

Nasri nem sokkal később ismét kihagyott egy helyzetet, az Arsenal irányított, de nem tudta megszerezni a második gólt, Arsene Wenger meg egyre idegesebben reagált a technikai zónában a meccsen látottakra. Volt rá oka: a Bolton a 89. percben kihagyott egy nagy lehetőséget (Sczesny mentette Johan Elmander lövését), majd az első félidőben látott mintának megfelelően megszerezte a ziccert követő szögletből a győztes gólt. Jobb oldali korner után a 85. percben beállt Tamir Cohen jött a röviden és fejese Nasri fölött került a kapuba – 2–1, ezzel pedig a Bolton alighanem eltemette az Arsenal bajnoki reményeit.

Az „ágyúsok” ugyan még játszanak a Manchester Uniteddel, de hátrányuk már kilenc pont a listavezetővel és három a második helyezett Chelsea-vel szemben – az aranyérem túl messze van...

34. FORDULÓ
Bolton–Arsenal 2–1 (Sturridge 38., Cohen 90., ill. Van Persie 48.)
A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI:
Aston Villa–Stoke City 1–1
Liverpool–Birmingham 5–0
Wolverhampton–Fulham 1–1
Tottenham–West Bromwich Albion 2–2
Manchester United–Everton 1–0
Blackpool–Newcastle 1–1
Sunderland–Wigan 4–2
Chelsea–West Ham 3–0
 AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 34 21 10 3 71–32 +39  73
2. Chelsea 34 20 7 7 64–27 +37  67
3. Arsenal 34 18 10 6 67–36 +31  64
4. Manchester City 32 16 8 8 50–30 +20  56
5. Tottenham 33 14 13 6 49–41 +8  55
6. Liverpool 34 15 7 12 51–39 +12  52
7. Everton 34 11 14 9 47–42 +5  47
8. Bolton 33 12 10 11 48–44 +4  46
9. Newcastle 34 10 11 13 49–48 +1  41
10. Sunderland 34 10 11 13 39–49 –10  41
11. Aston Villa 34 10 11 13 43–55 –12  41
12. West Bromwich Albion 34 10 10 14 49–64 –15  40
13. Fulham 33 8 15 10 37–36 +1  39
14. Stoke City 33 11 6 16 40–43 –3  39
15. Birmingham 34 8 14 12 34–51 –17  38
16. Blackburn 33 9 8 16 40–54 –14  35
17. Blackpool 34 9 7 18 48–70 –22  34
18. Wigan 34 7 13 14 34–57 –23  34
19. Wolverhampton 33 9 6 18 37–57 –20  33
20. West Ham 34 7 11 16 39–61 –22  32