Van Persie nyerte a szabadrúgáspárbajt, az Arsenal meg a meccset

Az angol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának vasárnapi mérkőzésén az Arsenal hazai pályán 2–1-re nyert a Sunderland ellen. Robin van Persie már az első percben vezetést szerzett az Arsenalnak, de Sebastian Larsson egy gyönyörű szabadrúgásgóllal még a szünet előtt válaszolt. A holland azonban felvette a kesztyűt, és a 83. percben – ha lehet – még a svédénél is nagyobb találattal győzelemhez segítette csapatát.

 

Van Persie (jobbra) volt az Arsenal nyerő embere

Az eddig zaklatott szezont produkáló Arsenal ezúttal a Sunderlandet fogadta, és Robin van Persie révén már az első percben megszerezte a vezetést. Gervinho vitte fel a labdát a bal oldalon, majd centerezése után Van Persie a bal sarokba lőtt. 1–0

FÜLÖP ÉS GERA SEM JÁTSZOTT

A korábbi meccsen a West Bromwich Albion Chris Brunt és Peter Odemwingie találatával 2–0-ra nyert a Wolverhampton ellen.

 

A hazaiaknál Gera Zoltán még továbbra sincs bevethető állapotban (valószínűleg a keddi tartalékbajnokin fog visszatérni), míg Fülöp Márton a kispadról nézte végig a találkozót.

A holland támadó lendületben maradt, és egymaga könnyedén eldönthette volna a meccset. A 12. percben nagyszerű mozdulattal fordult le emberéről a tizenhatos előterében, majd alányúlva átemelte a kint álló Simon Mignolet fölött a labdát, a játékszer a jobb kapufát is érintve azonban elment a gólvonal előtt. Ez nem vette el Van Persie kedvét, nem sokkal később alig lőtt a jobb sarok mellé.

Az első fél óra után elkezdett éledezni a Sunderland, előbb Stephane Sessegnonnak volt egy nagy helyzete, ez még kimaradt. A 31. percben viszont már jött az egyenlítő találat, Sebastian Larsson szabadrúgásból akasztott nagy gólt Wojciech Szczesny hálójába. 1–1

2007 októbere után tudott ismét gólt szerezni a Sunderland az Arsenal otthonában. Ezután jobban is játszott a vendégcsapat, de nem tudott újabb gólt szerezni a szünetig. A második félidőben nyílt játék alakult ki, az Arsenal nagy erőket mozgósított az újabb vezető találat megszerzéséért.

Az 50. percben Theo Walcott megpattanó lövése talált majdnem utat az ellenfél kapujába, majd negyedórára rá Van Persie lőtt kisodródva Mignoletbe. Ezután a csereként beálló Andrej Arsavin négy játékost is megbolondítva lőtt nem sokkal a bal alsó mellé – érett az Arsenal-gól.

A 83. percben aztán szabadrúgáshoz jutottak az „ágyúsok” a jobb oldalon, és Van Persie – ha lehet – még Larssonénál is nagyobb bombával megszerezte a győztes gólt, megmentve csapatát egy újabb kínos pontvesztéstől. 2–1

PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ
Arsenal–Sunderland 2–1 (Van Persie 1., 83., ill. S. Larsson 31.)
KORÁBBAN
West Bromwich–Wolverhampton 2–0 (Brunt 8., Odemwingie 76.)
KÉSŐBB
Newcastle–Tottenham
 AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 8 7 1 27–6 +21  22
2. Manchester United 8 6 2 25–6 +19  20
3. Chelsea 8 6 1 1 20–9 +11  19
4. Newcastle 7 4 3 9–4 +5  15
5. Liverpool 8 4 2 2 10–9 +1  14
6. Tottenham 6 4 2 11–10 +1  12
7. Stoke City 8 3 3 2 6–8 –2  12
8. Aston Villa 8 2 5 1 10–9 +1  11
9. Norwich City 8 3 2 3 10–11 –1  11
10. Arsenal 8 3 1 4 12–17 –5  10
11. Queens Park Rangers 8 2 3 3 6–14 –8  9
12. West Bromwich Albion 8 2 2 4 7–10 –3  8
13. Swansea 8 2 2 4 7–12 –5  8
14. Fulham 8 1 4 3 10–9 +1  7
15. Everton 7 2 1 4 7–10 –3  7
16. Wolverhampton 8 2 1 5 6–12 –6  7
17. Sunderland 8 1 3 4 10–10 0 6
18. Bolton 8 2 6 12–22 –10  6
19. Wigan 8 1 2 5 6–14 –8  5
20. Blackburn 8 1 2 5 9–18 –9  5