Wenger: Visszatérünk a topcsapatok közé

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal menedzsere, Arsene Wenger szerint együttese visszatér a topcsapatok közé, de egyelőre nem a bajnoki cím, hanem a jó sorozat folytatása a cél.

Wenger reméli, csapata visszatér a győzelmi ösvényre

Az „ágyúsok” borzalmasan kezdték a szezont, az első hét mérkőzésen mindössze hét pontot gyűjtöttek (ebben az időszakban volt ráadásul a Manchester Unitedtől elszenvedett 8–2-es, kiütéses zakó is), de ezt követően hat találkozón 16 ponttal gyarapodtak, így feljöttek a 7. helyre.

Ezzel együtt is jelentős, 12 pontos hátrányban vannak a listavezető Manchester Cityhez képest, és Wenger véleménye szerint alakulata nem engedhet meg magának még egy olyan kisiklást, mint amilyet bemutatott az idény elején.

„A rossz rajt után ismét az előkelő helyezésekért küzdhetünk – kezdte nyilatkozatát Wenger. – Jelen pillanatban nem a bajnoki cím a célkitűzés, hanem az, hogy folytassuk a jó sorozatunkat. Az előző heti, Fulham elleni, csalódást jelentő döntetlen után természetesen ismét szeretnénk rálépni a győzelmi ösvényre.”

A Wigan ellen erre igen jó esély kínálkozik, tekintve, hogy a rivális mindössze a 19. helyen szerénykedik a Premier League-ben, ám figyelmeztető lehet, hogy a legutóbbi összecsapását Sunderlandben megnyerte.

„Az elmúlt szezonokban kétszer is kiesőnek tűntek, az idény végén mégis bent maradtak, ez mutatja az együttes lelki erejét – fogalmazott a francia menedzser a Wigannel kapcsolatban. – A pályájukon télen mindig elég nehéz futballozni, de reméljük, ezúttal minden rendben lesz. Jól játszanak, így rendre gondot jelent ellenük felülkerekedni, nekünk azonban muszáj megszereznünk a három pontot.”

Wenger kitért a bajnoki elsőség kérdésére is Véleménye szerint a Manchester City az első számú favoritja a versenyfutásnak, ám azért számos másik klub is beleszólhat a jó helyezésekért folyó harcba.

„Úgy néz ki, hogy hét-nyolc gárda van jelenleg, amely képes lehet a bajnoki címért csatázni a favorit Manchester Cityvel, de messze még a szezon vége.”

Az „ágyúsok” mestere ezt követően beszélt a BL jelenlegi szezonjáról is, amelyben csapata már kvalifikálta magát a kieséses szakaszba, de az eredményeknek az angolok számára szerencsétlen alakulása esetén még az is elképzelhető, hogy az Arsenallal ellentétben a Manchester United, a Manchester City és a Chelsea is elbúcsúzik a további küzdelmektől.

„Nekünk a bajnokság szempontjából kisebb hátrány lenne, Anglia számára viszont ez egyenesen a katasztrófát jelentené. Alapvetően óriási károkat okozhat, hiszen akár az is előfordulhat, hogy négy helyett csak három angol résztvevő indulhatna majd a továbbiakban a Bajnokok Ligájában, úgyhogy remélhetőleg ez a forgatókönyv nem valósul meg. Természetesen ezután az érintett csapatok könnyebben tudnának az FA-kupára és a bajnokságra összpontosítani, de majd meglátjuk, mi történik, nem hiszem, hogy ez bekövetkezne” – mondta Wenger.