2011.09.17. 16:54 focistablog

Arsenal-összeomlás: vereség az utolsótól két öngóllal

Az Arsenal labdarúgócsapata 4–3-as vereséget szenvedett a forduló előtt még nyeretlenül, az utolsó helyen álló Blackburn Rovers otthonában a Premier League ötödik körében. A blackburniek győzelmét Yakubu Aiyegbeni duplája mellett két arsenalos öngól alapozta meg.

Yakubu Aiyegbeni jó játékkal, két góllal zárt az Arsenal ellen

Pedig kellemesebb ellenfelet aligha sodorhatott volna a sors az Arsenal útjába, mint a Blackburn Rovers. A londoniaknak egyértelműen önbizalomszerző meccsekre van szükségük, és ha volt találkozó a forduló előtt, amely jónak tűnt erre, az épp a Blackburn elleni volt, hiszen a Rovers még Arsene Wenger együttesénél is gyengébben (0–1–3) rajtolt a bajnokságban, és jellemző, hogy a mai találkozó előtt a szurkolók Steve Kean távozását követelték a stadionnál.

A találkozó ennek megfelelően Arsenal-fölénnyel kezdődött, Gervinho hamar meg is szerezte a vezetést a fővárosiaknak, a folytatás azonban másként alakult, mint arra az előzmények alapján számítani lehetett…

Az első meglepő fordulat a 25. percben következett be, amikor egyenlített a hazai csapat. A Rovers egyébként szinte lemásolta Gervinho gólját: akkor Alex Song adott remek passzt az elefántcsontpartinak, negyedórával később Junior Hoilett tette remekül Yakubu Aiyegbeni elé a labdát, aki finom bokamozdulattal gurított a kapuba Wojciech Szczesny mellett.

Az Arsenal azonban még így is vezetett 2–1-re a szünetben, miután újabb szép akció végén Mikel Arteta tüzelt a léc alá. A fordulás után azonban nagyot változott a mérkőzés, Arsene Wenger együttese mintha elhitte volna, 45 perc után megnyerte a mérkőzést.

Az 50. percben Rubén Rochina adta be jobbról a szabadrúgást, az ötösön belül öt arsenalos és egy blackburni várta a labdát, amely Alex Song térdéről váratlanul a saját kapujába pattant. Szűk tíz perc múlva pedig már a Roversnél volt az előny: Steven Nzonzi adott keresztbe Yakubu Aiyegbeni pedig közelről a kapuba helyezett. A nigériai talán centikkel előrébb volt André Santosnál, de a játékvezető megadta a gólt. 3–2

Az Arsenal természetesen támadásba lendült, de olyannak tűnt, mint a megcsípett bokszoló, támadásaiba nem sok kreativitás szorult, a 69. percben pedig „sikerült” ismét szinte a semmiből gólt kapnia: Martin Olsson vágtázott el a szélen, belül azonban csak arsenalosok vártak, ám ezúttal a hátrafutó Laurent Koscielny talált a saját kapujába… 4–2

A hajrára még offenzívabb lett a vendégcsapat, Maruan Samah beállítása és fejese meg is hozta a szépítést (4–3), de a hosszabbítással együtt hátralévő kilenc perc már kevés volt az egyenlítéshez, pedig Per Mertesacker csak centikre járt tőle. Az öt forduló alatt 14 gólt kapó Arsenal 4–3-ra kikapott a forduló előtti sereghajtó otthonában.

Az oldalról

Ez az oldal az angol labdarúgással foglalkozik. Itt mindent megtalálsz ami az angol labdarúgással kapcsolatos. Híreket,érdekességeket olvashatsz a Premier League-ben szereplő csapatokról és az ott játszó játékosokról. Az európai kupaporondon elért eredményekről is találsz cikkeket. Az edzői sorsokat és a lehetséges játékos átigazolások is nyomon követheted. Természetesen az angol válogatottról is találsz információkat. Jó böngészést!