A Tottenham a gólokat, a Pool a kiállításokat gyűjtötte

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a Tottenham hazai pályán 4–0-ra legyőzte a Liverpoolt. A találkozó krónikájához tartozik még, hogy a vendégektől a 28. percben Charlie Adamet, a 63. percben pedig Martin Skrtelt is kiállította a játékvezető 1–0-s hazai vezetésnél.

Adebayor két gólt szerzett

Nagyszerűen kezdte a találkozót a londoni csapat, hiszen már a hetedik percben megszerezte a vezetést: Bale bal oldali beadását Defoe hosszan vette át, így José Enrique menteni tudott előle, pechére csak Modricig, aki 21 méterről kipókhálózta a bal felső sarkot (1–0).

Adam
a 28. percben Parkerrel szemben elkövetett szabálytalansága után megkapta második sárga lapját is, nehéz helyzetbe hozva ezzel csapatát.

A második félidőt kis híján ugyanúgy kezdte a Tottenham, ahogyan az elsőt, azonban Defoe hiába került százszázalékos ziccerbe, 11 méterről kevéssel a kapu jobb oldala mellé lőtt.

Az 57. percben Bale 14 méteres löketét könnyedén hatástalanította a Liverpool kapusa, majd két minutummal később Adebayor gyenge beleszúrásával sem volt problémája.

A vendégek Suárez révén rendkívül veszélyes helyről, a kaputól 17 méterre, középről végezhettek el szabadrúgást a 61. percben, az uruguayi kísérlete azonban a bal felső sarok fölé szállt.

Két perccel később Skrtel is megkapta második sárga lapját, így kilenc főre fogyatkoztak a vendégek, ezt pedig már nem bírta Mersey-parti együttes, Van der Vaart passza után Defoe lépett ki, majd José Enriquéről lefordulva 14 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. (2–0).

Még mindig csak a 68. percben jártunk, amikor már hárommal vezettek a londoniak: Defoe távoli lövése kipattant Reináról, Adebayor pedig előbb átemelte a kivetődő kapust, majd az üres kapuba lőtt (3–0).

A hazaiak ezután valamelyest visszavettek a nyomásból, de a 93. percben még egyszer feltörték a „vörösök” védelmét, Adebayor közelről kilőtte a jobb sarkot, így kialakította a 4–0-s végeredményt.

A Liverpool mindössze háromszor lőtt kapura a mérkőzésen, ez a teljesítmény az elmúlt kilenc év leggyengébb produktuma volt a csapat részéről, míg a Tottenham 1963 óta először győzte legalább négy góllal a Mersey-partiakat, akkor 7–2 lett a végeredmény.

 PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Tottenham–Liverpool 4–0 (Modric 7., Defoe 66., Adebayor 68., 93)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
1. Manchester United 4 4 18–3 +15  12
2. Manchester City 4 4 15–3 +12  12
3. Chelsea 4 3 1 7–3 +4  10
4. Newcastle 5 2 3 4–2 +2  9
5. Stoke City 4 2 2 3–1 +2  8
6. Aston Villa 5 1 4 6–4 +2  7
6. Everton 4 2 1 1 6–4 +2  7
8. Liverpool 5 2 1 2 6–7 –1  7
9. Queens Park Rangers 5 2 1 2 4–6 –2  7
9. Wolverhampton 5 2 1 2 4–6 –2  7
11. Tottenham 4 2 2 7–8 –1  6
12. Norwich City 5 1 2 2 5–7 –2  5
13. Swansea 5 1 2 2 3–5 –2  5
14. Wigan 5 1 2 2 4–7 –3  5
15. Blackburn 5 1 1 3 7–10 –3  4
16. Arsenal 5 1 1 3 6–14 –8  4
17. Bolton 5 1 4 8–13 –5  3
18. West Bromwich Albion 5 1 4 3–8 –5  3
19. Sunderland 4 2 2 2–4 –2  2
20. Fulham 4 2 2 2–5 –3  2