2011.11.27. 17:24 focistablog

A Man. City megfogyatkozva is pontot rabolt az Anfielden

Pontosztozkodással zárult a labdarúgó Premier League 13. fordulója: a listavezető Manchester City a hajrában Mario Balotelli kiállítása miatt emberhátrányban küzdött az Anfielden, de megőrizte az 1–1-es döntetlent a Liverpool otthonában. A City öt ponttal vezet a Manchester United és héttel a csak tizenkét mérkőzést lejátszott Tottenham Hotspur előtt a bajnokságban.

Kompany betalált, a Man. City egy pontot szerzett az Anfielden

A mérkőzés első felében a Manchester City játéka dominált, a hazaiak pillanatok alatt elvesztették a labdát, ennek ellenére komoly gólhelyzetet nem tudtak a vendégek kialakítani (bár egyszer Reinának kellett a kapujából kirohanva tisztázni Agüero elől).

A gólcsend a 31. percben tört meg, amikor David Silva szögletét követően Vincent Kompany továbbította a labdát a jobb felső sarokba. A gól után a Liverpool felpörgette a tempót, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen két perccel később már egyenlítettek is. Charlie Adam távoli lövésébe ért bele olyan pechesen Joleon Lescott, hogy a labda Joe Hartot becsapva a saját kapujában landolt. Lescott mellesleg teljesen feleslegesen nyúlt bele a lövésbe, amely teljesen veszélytelen volt... Az első félidőben több gól már nem született, így a csapatok 1–1-es állásnál mehettek pihenőre.

A második félidő kiegyenlített játékkal kezdődött, igaz, a Liverpool akcióiban kicsit több veszély volt – a hazaiak részéről Suárez és Kuyt rontott helyzetben. A 67. percben Hartnak kellett kapu fölé piszkálnia Downing kísérletét, majd a 74. percben Suárez laposan beküldött labdája Lescottról Kuytre, a holland támadóról a kapu mellé került – a City-kapus nagy megkönnyebbülésére.

A Liverpool két José Enrique-előretöréssel folytatta a próbálkozást, de gól ezekből sem született, majd egy Downing által belőtt labdát is megúsztak a kékek. Ha a Citynek nem lett volna elég baja, a 83. percben Mario Balotelli megkapta második sárga lapját is megkapta, így Roberto Mancini csapata megfogyatkozva próbálta átvészelni a hátralevő perceket. A Liverpoolba bejött még Andy Carroll is, és a „vörösök" valósággal ráborították a pályát a Cityre: a 87. percben egy gyors kombináció végén Suárez lövésénél Hartnak minden tudására szükség volt a hárításhoz.

Vérszagot érzett a Liverpool, de a megfogyatkozott City is megvillant: egy kontra után David Silva került helyzetbe Dzeko labdájával, megpróbálta valahogy „kitáncolni" Pepe Reinát, kevergetés után leadott lövését viszont Skrtel mentette a gólvonalra visszafutó hazai bekkek közül. A City végül értékes pontot szerzett az Anfielden – a végén megint hatalmas védéseket bemutató Hartnak sokat köszönhetnek a vendégek –, előnye öt pont a Manchester United előtt a bajnokságban.

PREMIER LEAGUE
 13. FORDULÓ
Liverpool–Manchester City 1–1 (Lescott 33. - öngól, ill. Kompany 31.)
AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 13 11 2 43–12 +31  35
2. Manchester United 13 9 3 1 30–13 +17  30
3. Tottenham 12 9 1 2 26–16 +10  28
4. Newcastle 13 7 5 1 19–12 +7  26
5. Chelsea 13 8 1 4 28–17 +11  25
6. Liverpool 13 6 5 2 16–12 +4  23
7. Arsenal 13 7 2 4 26–23 +3  23
8. Everton 12 5 1 6 15–15 0 16
9. Aston Villa 13 3 7 3 16–17 –1  16
10. Norwich City 13 4 4 5 19–21 –2  16
11. Queens Park Rangers 13 4 3 6 14–24 –10  15
12. Stoke City 13 4 3 6 13–23 –10  15
13. Swansea 13 3 5 5 12–16 –4  14
14. West Bromwich Albion 13 4 2 7 12–20 –8  14
15. Fulham 13 2 6 5 15–16 –1  12
16. Sunderland 13 2 5 6 15–15 0 11
17. Wolverhampton 13 3 2 8 13–23 –10  11
18. Bolton 13 3 10 19–31 –12  9
19. Wigan 13 2 3 8 12–24 –12  9
20. Blackburn 13 1 4 8 17–30 –13  7

Az oldalról

Ez az oldal az angol labdarúgással foglalkozik. Itt mindent megtalálsz ami az angol labdarúgással kapcsolatos. Híreket,érdekességeket olvashatsz a Premier League-ben szereplő csapatokról és az ott játszó játékosokról. Az európai kupaporondon elért eredményekről is találsz cikkeket. Az edzői sorsokat és a lehetséges játékos átigazolások is nyomon követheted. Természetesen az angol válogatottról is találsz információkat. Jó böngészést!