Van der Sar: Még nem vagyunk ott a döntőben

A Manchester United kapusa, Edwin van der Sar szerint még nem jelenthető ki, hogy a MU bejutott a Bajnokok Ligája fináléjába, annak ellenére sem, hogy az elődöntő első mérkőzésén a Schalke otthonában arattak 2–0-s győzelmet a „vörös ördögök”.

A Manchester United még nem jutott be a BL-döntőbe. A kijelentés mindenképpen megállja a helyét, a visszavágó az Old Traffordon ugyanis még hátra van. A „vörös ördögök” kapusa, Edwin van der Sar szerint azonban még gyakorlatilag sem érezheti magát a fináléban a csapat, egy harmadik gól ugyanis még kellett volna...

„Az emberek minden bizonnyal már azt gondolják, hogy ott vagyunk a Wembleyben (ott rendezik a BL-döntőt – a szerk.), de nem lehet semmit sem természetesnek tekinteni. Valóban, remekül játszottunk, de nem ünnepeltünk az öltözőben a mérkőzés után, mert még csak a félidőben járunk" – mondta Van der Sar.

A holland kapus csatlakozott azokhoz a manchesteri játékosokhoz, akik szerint nagyobb különbséggel is nyerhetett volna a MU a keddi mérkőzésen. Vélhetően igazuk is van, a nemzetközi sajtó ugyanis a találkozó után egyértelműen Manuel Neuer teljesítményét dicsérte: a Schalke-kapus nagyban hozzájárult, hogy „csak" kétgólos előnyre tegyen szert az angol csapat.

„Ha megszereztük volna a harmadik gólunkat, akkor feleslegessé vált volna a visszavágó, de most már az Arsenal elleni vasárnapi mérkőzésre kell koncentrálnunk."

A holland kapus aggodalmát természetesen semmi sem támasztja alá, de legalább jól hangzik. A Manchester United túl azon, hogy Gelsenkichenben is lefocizta a pályáról a Schalkét, története során odahaza még egyszer sem kapott ki egy gólnál nagyobb különbséggel a BL-ben.

De idegenben is parádésan teljesít a MU, Sir Alex Ferguson legénysége még nem kapott gólt saját otthonától távol a BL-ben – ebben a szezonban.