Liverpool: „Emberi dolog, hogy olykor kihagy helyzeteket”

Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának német menedzsere biztos abban, hogy válogatott támadója, Daniel Sturridge hamarosan ismét csúcsformában futballozik majd.

A sérülései után visszatért, 25-szörös angol válogatott csatár egymás után öt mérkőzésen nem lőtt gólt, de edzője továbbra is bízik benne.


„Időre van szüksége, emberi dolog, hogy olykor kihagy helyzeteket. Ha valaki hosszú ideig sérült, az ilyesmi gyakrabban előfordul, de Daniel a legjobb korban van, és ha egészséges marad, minden rendben lesz vele” – mondta 27 esztendős támadójáról Klopp.

A bajnokságban negyedik helyen álló Liverpool ebben a naptári évben nem teljesít jól: hét mérkőzésből mindössze egyet tudott megnyerni, azt is a negyedosztályú Plymouth ellen az FA-kupában. A bajnokságban két döntetlent és egy vereséget ért el, míg a Ligakupa elődöntőjében kettős vereséggel búcsúzott a Southamptonnal szemben.