Nyögvenyelős MU-siker, de már csak egy gól az előny

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójában a Manchester United hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Norwichot, a Manchester City pedig a Blackburn otthonából távozott 4–0-s sikerrel.

Anderson gólja törte meg a csendet

MANCHESTER UNITED–NORWICH

A listavezető „vörös ördögök” az utolsó két fordulóban diadalmaskodó Norwichot fogadták, és a vendégek már a találkozó elején igyekeztek nyomatékosítani, hogy ők bizony nem az áldozati bárány szerepét kívánják játszani a manchesteri gálán. Már a 4. percben nagy lehetőségben lépett ki Bennett, ám mielőtt az ötös jobb sarkáról Morisonhoz játszott volna, Phil Jones bevetődve tisztázni tudott.

A 36. percben Nani beadása után Rooney fejesével a hazaiak is veszélyeztettek egyet, ám a támadó próbálkozása kevéssel elkerülte a kaput, majd három perccel később egy erőszakos labdaszerzést követően ugyanő lőtt távolról a bal sarok mellé.

A második félidő elején Phil Jones újabb jó becsúszása mentette meg a hazaiakat a kapott góltól, majd Pilkington megpattanó lövését védte Lindegaard.

Az 59. percben Pak Dzsi Szung 23 méteres lövése szögletre pattant, négy minutummal később pedig Hoolahan a felezővonaltól vihette kapura a labdát, s 28 méterről a léc fölé tüzelt.

A 66. percben Valencia hibázott nagyot utolsó emberként, Pilkington azonban hiába került óriási ziccerbe, nemcsak Lindegard, hanem a kapu mellett is elgurult a labda a lövését követően.

A 68. percben aztán megszületett a mérkőzés első gólja, az összkép alapján meglepetésre a manchesteriek részéről. Giggs bal oldali szögletét Jones középre fejelte, Rooney a kapu irányába stukkolt, végül pedig Anderson a hálóba csúsztatott közelről. 1–0

A 75. percben a változatosság kedvéért Pilkington 16 méteres, Andersonon megpattanó lövése a jobb oldali kapufáról vágódott kifelé, majd a 85. percben egy szép vendégtámadás végén Morison választott lövés helyett beadást, vesztére.

Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, jött az újabb hazai gól, Pak Dzsi Szung önzetlen beadásából Welbeck terelte a labdát közelről a kapuba. 2–0

Újabb gól már Rooney zicceréből sem esett (16 méterről emelt centikkel a léc fölé), a „vörös ördögök” így is begyűjtötték a három pontot.

BLACKBURN–MANCHESTER CITY

A vendégek az előző fordulóban kiköszörülték az egy játéknappal korábbi Fulham elleni botlásukat, így hat forduló után 16 ponttal álltak a második helyen, míg a hazaiak mindössze négy egységet begyűjtve foglalták el a 18. helyet. Papíron sima kettes mérkőzés volt tehát, és ennek megfelelően már a 8. percben vezethettek volna a manchesteriek, de David Silva betörését követő lövése nyomán előbb Robinson hibázott, majd – a kipattanó után – Balotelli lőtt jócskán a léc fölé.

Ezután azonban a vendégek egészen a 35. percig nem okoztak zavart, akkor David Silva beadását Balotelli lőtte centikkel a kapu mellé, aztán az olasz támadó Zabaleta passza után lőtt 6 méterről mellé.

A második félidő elején előbb Silva próbálkozását blokkolták a védők, majd Balotelli lövése vágódott a kapufáról kifelé, az 57. percben aztán megtört a gólcsend, Kolarov szöglete után Adam Johnson csavart 23 méterről Robinson hálójába (0–1), két perccel később pedig Nasri beadását követően a rövid saroknál érkező Balotelli már a kapuba talált (0–2).

A vendégek ezután kevésbé erőltették már a támadásokat, két újabb gólt azonban így is szereztek, előbb Nasri, aztán Szavics révén. A 4–0-s City-győzelem után a gárda csak eggyel kevesebb rúgott gólja miatt szorul a városi rivális mögé a táblázaton.

A Newcastle az előző fordulóban mesterhármast szerző Demba Ba, és Jonás Gutiérrez találatával nyert a Wolverhampton otthonában, az Aston Villa pedig Gabriel Agbonlahor és Darren Bent góljával verte meg otthon a Wigant.

A Gera Zoltán nélkülöző, Fülöp Mártont a kispadon tartó West Brom már az ötödik percben kétgólos vezetésre tett szert, ám végül még így sem tört meg a csapat Premier League-történetének októberi nyeretlensége, mert Nicklas Bendtner és Ahmed Elmohamadi révén még az első fél órában egyenlített a Sunderland.

 

PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
Aston Villa–Wigan Athletic 2–0 (Agbonlahor 36., Bent 62.)
Blackburn–Manchester City 0–4 (A. Johnson 57., Balotelli 59., Nasri 73., Szavics 87.)
Manchester United–Norwich 2–0 (Anderson 68., Welbeck 87.)
Sunderland–West Brom 2–2 (Bendtner 24., Elmohamadi 27., ill. Morrison 4., Long 5.)
Wolverhampton–Newcastle 1–2 (Fletcher 88., ill. Ba 17., Gutiérrez 38.)
KORÁBBAN MÁR KÖZÖLT EREDMÉNY
Everton–Liverpool 0–2 (Carroll 71., L. Suárez 82.)
AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 7 6 1 24–5 +19  19
2. Manchester City 7 6 1 23–5 +18  19
3. Newcastle 7 4 3 9–4 +5  15
4. Chelsea 6 4 1 1 12–7 +5  13
5. Liverpool 7 4 1 2 9–8 +1  13
6. Aston Villa 7 2 5 9–5 +4  11
7. Tottenham 5 3 2 9–9 0 9
8. Stoke City 6 2 3 1 4–6 –2  9
9. Queens Park Rangers 6 2 2 2 5–7 –2  8
10. Norwich City 7 2 2 3 7–10 –3  8
11. Everton 6 2 1 3 6–7 –1  7
12. Wolverhampton 7 2 1 4 6–10 –4  7
13. Arsenal 6 2 1 3 9–14 –5  7
14. Sunderland 7 1 3 3 9–8 +1  6
15. West Bromwich Albion 7 1 2 4 5–10 –5  5
16. Swansea 6 1 2 3 4–9 –5  5
17. Wigan 7 1 2 4 5–11 –6  5
18. Fulham 6 4 2 4–7 –3  4
19. Blackburn 7 1 1 5 8–17 –9  4
20. Bolton 6 1 5 8–16 –8  3