Nem szakadt meg a Newcastle rossz sorozata

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 16. fordulójában a Newcastle nem bírt hazai pályán a Swansea-val. Fülöp Márton és a sérült Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion a hajrában nyert, Bogdán Ádámék (Bolton) ellenben újabb vereséget szenvedtek el.

 

A Newcastle küzdött, de sorozatban ötödször is elmaradt a győzelem

A Kádár Tamást a mérkőzésre nem nevező Newcastle United a parádés szezonkezdés (7 győzelem mellett 4 döntetlennel nyitotta a bajnokságot) után a legutóbbi négy fellépésén csak egyetlen pontot ért el, így a fő kérdés az volt, hogy melyik formáját mutatja a gárda a Swansea ellen.

A lassabb kezdés ellenére a félidő feléhez érkezve gyors egymásutánban három lehetőséget is kialakítottak a hazaiak, előbb azonban Coloccini fejese kerülte el kevéssel a kaput, majd Demba Ba találta el a kapufát, mielőtt lövését blokkolták a védők.

A játékrész hajrájához érkezve Obertan beadását Gutiérrez fejelte le Bának, utóbbi lövését azonban Vorm védte, majd Gutiérrez távoli kísérleténél már a kapus is lemaradt, de kevéssel a léc mellé szállt a labda.

A második félidő elején egyből megszerezhette volna a vezetést a Newcastle, Simpson jobb oldali beadását Ba a levegőben úszva lőtte kevéssel a léc fölé.

A 66. percben Santon beadását Ba fejelte a jobb felső irányába, de Vorm ezúttal is védett, majd hat perccel később Ameobi ballábas lövését is hatástalanította a vendégek kapusa.

Negyedórával a találkozó vége előtt a vendégek legnagyobb lehetősége után Sinclair lövése sem eredményezett gólt, csak úgy, mint az utolsó percek hazai rohamai, így végül a Swansea ellen sem szakadt meg a „szarkák” nyeretlenségi sorozata.

Az Everton két nagy helyzettel nyitotta a Norwich elleni találkozót, előbb azonban Fellaini próbálkozását védte Ruddy, majd Saha passza után Osman kísérleténél már a vendégek kapusa is verve volt, Martin azonban a gólvonal elől menteni tudott. Az első valamire való vendégtámadásból vezetést szerzett a Norwich, Holt kapott labdát a tizenhatoson belül, majd a védők gyűrűjében kapura fordult, és kilőtte a bal alsót (0–1).

Saha 19 méteres lövése után Ruddy centikkel a kapu mellé imádkozta a labdát, majd a második félidőben Osman és Saha próbálkozásánál már védett is, míg a túl oldalon egy újabb Holt lehetőség keltett riadalmat.

A hajrában a hazaiak erőfeszítéseit végül gól koronázta, Drenthe 16 méteres lövésébe szúrt bele Osman (1–1), majd a holland játékos újabb kísérlete után már a hazai győzelmet jelentő gól sem sokon múlott, Ruddy azonban végül védett.

Bogdán Ádám csapata, a Bolton a Fulhamhez látogatott, és bár az első helyzetet a vendégek alakították ki, a hazaiak fokozatosan fölénybe kerültek, és az első fél óra elteltével két perc alatt szerzett két góllal eldöntötték a találkozót. A magyar kapus a cserepadról nézte végig csapata vereségét.

Hozzá hasonlóan Fülöp Márton is csak a kispadon kapott helyet a sérült Gera Zoltánt nélkülöző West Bromwich Albionban, amely Morrison góljával megszerezte a vezetést, és bár Dann találata után már úgy nézett ki, hogy be kell érnie egy ponttal, a hajrában Odemwingie góljával végül megnyerte a Blackburn elleni mérkőzést.

 PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ
Blackburn Rovers–West Bromwich Albion 1–2 (Dann 72., ill. Morrison 53., Odemwingie 89.)
Everton–Norwich City 1–1 (Osman 81., ill. Holt 28.)
Fulham–Bolton Wanderers 2–0 (Dempsey 33., Ruiz 34.)
Newcastle United–Swansea City  0–0
Wolverhampton Wanderers–Stoke City 1–2 (Hunt 17. –11-esből, ill. Doyle 58. – öngól, Crouch 70.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Manchester City 15 12 2 1 49–15 +34  38
  2. Manchester United 15 11 3 1 35–14 +21  36
  3. Chelsea 15 10 1 4 33–18 +15  31
  4. Tottenham Hotspur 14 10 1 3 30–18 +12  31
  5. Arsenal 15 9 2 4 31–23   +8  29
  6. Newcastle United 16 7 6 3 21–19   +2  27
  7. Liverpool 15 7 5 3 17–13   +4  26
  8. Stoke City 16 7 3 6 18–25   –7  24
  9. Norwich City 16 5 5 6 25–29   –4  20
10. Aston Villa 15 4 7 4 18–19   –1  19
11. Fulham 16 4 6 6 18–18     0 18
12. Swansea City 16 4 6 6 16–20   –4  18
13. West Bromwich Albion 16 5 3 8 16–24   –8  18
14. Everton 15 5 2 8 16–18   –2  17
15. Queens Park Rangers 15 4 4 7 15–26 –11  16
16. Sunderland 15 3 5 7 18–18     0 14
17. Wolverhampton Wanderers 16 4 2 10 17–30 –13  14
18. Wigan Athletic 15 3 3 9 14–29 –15  12
19. Blackburn Rovers 16 2 4 10 23–36 –13  10
20. Bolton Wanderers 16 3 13 20–38 –18    9