Henry készen áll, hogy visszatérjen az Arsenalba

Roberto Mancini, a Manchester City és Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere is úgy véli, hogy játékosai jól teljesítettek a két csapat tegnapi, egymás elleni Premier League-rangadóján. Az 1–0-s manchesteri sikerrel záruló találkozó után a The Times arról ír, hogy Thierry Henry készen áll arra, hogy visszatérésével orvosolja az „ágyúsok" januári csatárgondjait.

A City remek mérkőzésen tartotta otthon a három pontot

„Fontos volt a győzelem, mert a Manchester United hozzánk hasonlóan remek idényt fut. Mi erősek vagyunk, de ők is azok, és tudjuk, hogy a szezonból még nagyon sok van hátra. Előfordulhat, hogy visszacsúszunk a második helyre, a lényeg azonban az, hogy a végén mi vezessük a bajnokságot” – mondta Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere az Arsenal elleni 1–0-s győzelmet követően.

Mint ismert, vasárnap koradélután a Manchester United legyőzte a Queens Park Rangerst, s ezzel átmenetileg megelőzte a Cityt a bajnokságban. A „világoskékek" azonban az „ágyúsok" ellen begyűjtött három pontjukkal visszaelőztek.

A vasárnapi mérkőzés igen élvezetes, magas színvonalú és lüktető játékot hozott, amelyen végül David Silva gólja döntött.

Persze simább is lehetett volna a találkozó, ha Sergio Agüero az első negyedórában egyet kihasznál a két-három gólhelyzetéből, vagy éppen Pablo Zabaleta picit pontosabban céloz, és nem a kapufát találja el. Az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy a City sokat köszönhet kapusának is: Robin van Persie, Thomas Vermaelen vagy akár Theo Walcott lövésénél ugyanis egyaránt bravúrra volt szüksége Joe Hartnak a hárításhoz.

„Nagyon jól játszottunk, de 1–0-s vezetésünknél voltak a mérkőzésnek olyan szakaszai, amikor túl sok területet adtunk nekik a kontratámadásaikhoz. Ebben az időszakban jobban kellett volna kontrollálnunk a játékot. Csapatként jól funkcionáltunk, remekül teljesített a védelmünk, akárcsak Joe Hart is. Úgy gondolom, hogy sok lehetőségünk volt, de az ő kapusuk is fantasztikus volt” – dicsérte az olasz szakvezető az Arsenal korábban tapasztalható kapusproblémáit talán hosszú távon megoldó Wojciech Szczesnyt.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az Arsenalt irányító Arsene Wengert arról kérdezték, hogy csapatának van-e még esélye a bajnoki cím megszerzésére.

„Ebből a szempontból nem lett volna szabad elveszítenünk ezt a mérkőzést. A bajnoki cím megszerzése már nagyon nehéz lenne számunkra, mi azért persze mindent megpróbálunk. Győzelem esetén hat pontra felzárkóztunk volna, Jack Wilshere és Abou Diaby visszatérése után pedig egy mégjobb csapattal vágunk neki a szezon második felének. Jelenleg viszont már túl sokkal vagyunk lemaradva a Citytől” – mondta Wenger, aki természetesen magáról a mérkőzésről is beszélt.

„Összességében jól játszottunk, mindent megtettünk. Voltak helyzeteink, de ezúttal balszerencsések voltunk. Ez a meccs végződhetett volna 1–1-es döntetlennel, de nyerhetett volna 2–0-ra is a Manchester City. Mint ahogy mi is győzhettünk volna 1–0-ra. Játékban közel vagyunk a Cityhez, ez most is mindenki láthatta.”

EMLÉKEZTETŐ – PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ
MANCHESTER CITY–ARSENAL 1–0 (Silva 53.)
 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 16 13 2 1 50–15 +35  41
2. Manchester United 16 12 3 1 37–14 +23  39
3. Tottenham 15 11 1 3 31–18 +13  34
4. Chelsea 16 10 2 4 34–19 +15  32
5. Arsenal 16 9 2 5 31–24 +7  29
6. Liverpool 16 8 5 3 19–13 +6  29
7. Newcastle 16 7 6 3 21–19 +2  27
8. Stoke City 16 7 3 6 18–25 –7  24
9. Norwich City 16 5 5 6 25–29 –4  20
10. Aston Villa 16 4 7 5 18–21 –3  19
11. Fulham 16 4 6 6 18–18 0 18
12. Swansea 16 4 6 6 16–20 –4  18
13. West Bromwich Albion 16 5 3 8 16–24 –8  18
14. Everton 15 5 2 8 16–18 –2  17
15. Queens Park Rangers 16 4 4 8 15–28 –13  16
16. Sunderland 16 3 5 8 18–19 –1  14
17. Wolverhampton 16 4 2 10 17–30 –13  14
18. Wigan 16 3 4 9 15–30 –15  13
19. Blackburn 16 2 4 10 23–36 –13  10
20. Bolton 16 3 13 20–38 –18  9