Mancini: Az FA-kupa döntője nehezebb lesz

Az Arsenal és a Liverpool izgalmas hajrával záruló meccsen játszott 1–1-es döntetlent egymással tegnap a Premier League 33. fordulójában, miután a londoniak a 97. percben szereztek vezetést Robin van Persie büntetőjével, ám Dirk Kuyt a 102. percben egyenlített, ugyancsak tizenegyesből. Arsene Wenger, az „ágyúsok" menedzsere nem érti, a bíró miért nem fújta le időben a találkozót. Az FA-kupa elődöntőjében az MU-t búcsúztató Manchester Cityt irányító Roberto Mancini úgy véli, a finálé nehezebb lesz a nagy elvárások miatt.

 Mancini (balról a második) szerint a döntőben nagyobb nyomás lesz a Cityn, mint az MU ellen volt

„Ami a meccs végén történt, az hűen mutatta azt, hogy mekkorát küzdöttünk. Elvesztettünk két játékost sérülés miatt, két fiatal srác játszott a védelem szélén, egy bajnokesélyes otthonában játszottunk – úgy tűnt, minden ellenünk dolgozik. Mégis visszajöttünk, egyenlíteni tudtunk, hittünk magunkban – fantasztikus küzdőszellemet mutattak a fiúk a pályán. Ennél nem lehet eltökéltebben játszani" – mondta Dalglish.

A liverpooli tréner elmondta: Andy Carrollt elővigyázatosságból, kisebb térdsérülése miatt cserélte le. Az egy összefejelés után hordágyon levitt Jamie Carragher jól érzi magát, bár nem emlékszik a történtekre.

Dalglish a meccs után nem kívánt bővebben kitérni az Arsene Wengerrel történt összetűzésére – a két menedzser indulatosan veszekedett a találkozó végén.

„Nem akarom megismételni, hogy mi hangzott el. Igazából nem is látom értelmét, hogy felfújjuk: a meccs után nem gondolnám, hogy fontos lenne, mit mond egymásnak a két edző."

Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere Andre Mariner játékvezető döntését is hibáztatta az „ágyúsok" Liverpool elleni pontvesztése miatt.

„A Liverpool sokat védekezett a mérkőzésen, és úgy érzem, elbánt velünk a sors a végén... A hosszabbításnak már három perce vége volt, amikor egyenlítettek. A ráadás nyolc perc volt. Lucas intelligensen reagálta le a helyzetet, nem futott tovább, és a játékvezető befújta a tizenegyest, ilyenkor nincs mit tenni. Tovább kell harcolnunk. A remény mindig megmarad, de rajtunk áll, hogy életben tartjuk-e azzal, hogy megnyerjük a meccseinket. Már tizenöt találkozó óta veretlenek vagyunk, de sajnos az utóbbi időben nem gyűjtöttünk elég pontot. Mostantól mindent bele kell adnunk az utolsó meccsig, aztán majd meglátjuk, ez a mi évünk-e vagy nem" – mondta Wenger.

Az FA-kupa elődöntőjében a Manchester City 1–0-s győzelemmel búcsúztatta a Manchester Unitedet még szombaton, és a nyertes együttes menedzsere, Roberto Mancini úgy véli, a finálé nehezebb lesz a nagy elvárások miatt.

„A döntő nehezebb lesz, mivel mi vagyunk az esélyesek a sikerre. Kilencven perc alatt bármi megtörténhet. Ha ugyanilyen szellemiséggel játszunk, akkor nyerhetünk. Ha nem, akkor kikapunk. A United legyőzése nagy erőt ad számunkra, mivel a városi rivális a legjobb csapatával állt ki ellenünk. Bár Rooney nem játszott, Tévez a pályán volt. Csak akkor lehet nyerni ellenük, ha nagyon jól és összeszedetten játszik a csapat. A döntő nagyon fontos. Nem lesz könnyű, mert nagy nyomás lesz rajtunk. Ha megnyerjük ezt a trófeát, akkor jöhet a többi siker is. Mindig az első a legnehezebb" – mondta Mancini.

A fináléba kerülésért vívott másik meccsen hetvenkét év után fordult elő, hogy egy csapat 5–0-s vereséget szenved az FA-kupa-elődöntőben, s ez a csapat a Bogdán Ádámot is foglalkoztató Bolton volt. A Wandererst a Stoke leckéztette meg, amely a májusi fináléban a Manchester Cityvel csap össze.

„Életemben nem tapasztaltam még olyan hangulatot, amilyet a Wembley hetvenöt ezres tömege teremtett, csak hát kaptunk egy ötöst. Úgy éreztük, bejuthatunk a döntőbe, a Stoke azonban nem kegyelmezett. Az első hibánk végzetesnek bizonyult, mert utána összeomlottunk, borzasztóan csalódottak vagyunk. Nem láttam esélyt a becserélésemre a kapott gólok miatt. Szomorú vagyok, mert én is részese voltam a menetelésünknek, és titkon valami nagyon szépben reménykedtem. Jövőre újra próbálkozunk" – mondta Bogdán a Nemzeti Sportnak, aki a kispadról nézte végig az összecsapást.

A Manchester City–Stoke City döntőt május 14-én rendezik a Wembleyben.

 

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
  1. Manchester United 32 20 9 3 70–32 +38  69
  2. Arsenal 32 18 9 5 63–31 +32  63
  3. Chelsea 32 18 7 7 58–26 +32  61
  4. Manchester City 32 16 8 8 50–30 +20  56
  5. Tottenham 31 14 11 6 44–36 +8  53
  6. Liverpool 33 14 7 12 46–39 +7  49
  7. Everton 33 11 14 8 47–41 +6  47
  8. Bolton 32 11 10 11 46–43 +3  43
  9. Aston Villa 33 10 10 13 42–54 –12  40
10. Newcastle 32 10 9 13 48–47 +1  39
11. West Bromwich Albion 33 10 9 14 47–62 –15  39
12. Fulham 32 8 14 10 36–35 +1  38
13. Stoke City 32 11 5 16 39–42 –3  38
14. Birmingham 32 8 14 10 33–43 –10  38
15. Sunderland 33 9 11 13 35–47 –12  38
16. Blackburn 33 9 8 16 40–54 –14  35
17. Wigan 33 7 13 13 32–53 –21  34
18. Blackpool 33 9 6 18 47–69 –22  33
19. West Ham United 33 7 11 15 39–58 –19  32
20. Wolverhampton 32 9 5 18 36–56 –20  32