A Liverpool három pontot talált a londoni ködben

Rangadónak indult, de közepes színvonalú találkozóvá silányult a mérkőzés. A hazaiak az első játékrészben helyzetet sem tudtak kialakítani, vezettek is a vendégek, és bár a második félidőben kis túlzással át sem lépték a felezővonalat, megnyerték a meccset. Nagy gondok vannak a Stamford Bridge-en.

Bellamy és Lampard szópárbaja döntetlenre végződött, a meccs nem

A mérkőzés előtt sűrűn fogadkoztak a csapatok, hiszen a hazaiak a tabella harmadik helyére is felugorhattak, míg a vendégek pontszámban beérhették riválisukat. A Chelsea-nél Fernando Torres csak a kispadon kapott helyet, mert az utóbbi idők vereségei után vérfrissítésre volt szükség. A Liverpool azonban jó sorozatát akarta folytatni, és hogy tervei nem is voltak alaptalanok, azt jól mutatta, hogy csatáruk, Luis Suárez Chile ellen négyszer is betalált a múlt héten.

A meccs úgy is kezdődött, ahogy azt a Chelsea-től el lehetett várni, heves rohamokkal akarták megtörni a Liverpoolt, de hamar rá kellett jönniük, hogy fantázia nélkül ez nem fog menni. Fokozatosan visszaestek, és mindössze Didier Drogba veszélyes szabadrúgásával tudták jelezni, hogy igényt tartanak a három pontra. A mérkőzés első fél órája igen gyenge játékot hozott, ritkán alakult ki folyamatos játék. A parázs hangulatú meccsen aztán a Liverpool kapott előbb lábra, egyre több hibára késztette a „kékeket”. Az utolsó passzokba azonban rendre hiba csúszott, így a Chelsea ekkor még megúszta.

Aztán a 33. percben már semmi sem mentette meg a gyenge játékot mutató hazaiakat. Cech úgy adta Obi Mikelnek a labdát, hogy a védő még nem figyelt oda, ezért elvették tőle a liverpooli támadók, majd Craig Bellamy átadásából Maxi Rodríguez szépen pörgetett a Chelsea kapujába.

A második félidőben magára talált a Chelsea, és az 55. percben ez már gólban is megmutatkozott. Malouda indult meg a bal oldalon, remekül adott be laposan, és a hosszú oldalon érkező Sturridge (aki a szünetben érkezett csereként) belőtte a hazaiak egyenlítő gólját. 1–1.   

Lendületben maradt a Chelsea, Drogba és Malouda is közel járt a második londoni gólhoz, de a kapu előtt nem jöttek be a megoldásaik. A hajrában ráadásul újabb fricskát kaptak a „kékek”:  Adam hosszú labdával indította Glen Johnsont, aki betört a tizenhatoson belülre, és szép cselek végén megszerezte a második liverpooli gólt. (1–2.) Ezzel nyertek a vendégek, akik ráadásul pontszámban is beérték riválisukat, és sorozatban hetedik bajnokijukon maradtak veretlenek, míg a Chelsea egyre jobban leszakad az éllovasoktól. 

PREMIER LEAGUE
 12. FORDULÓ
 CHELSEA–LIVERPOOL 1–2 (Sturridge 55., ill. Maxi 34, G. Johnson 87.)
 AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 12 11 1 42–11 +31  34
2. Manchester United 12 9 2 1 29–12 +17  29
3. Newcastle 12 7 4 1 18–11 +7  25
4. Chelsea 12 7 1 4 25–17 +8  22
5. Tottenham 10 7 1 2 21–15 +6  22
6. Liverpool 12 6 4 2 15–11 +4  22
7. Arsenal 12 7 1 4 25–22 +3  22
8. Aston Villa 11 3 6 2 16–15 +1  15
9. Queens Park Rangers 12 4 3 5 13–22 –9  15
10. West Bromwich Albion 12 4 2 6 11–17 –6  14
11. Everton 11 4 1 6 13–15 –2  13
12. Norwich City 12 3 4 5 17–20 –3  13
13. Swansea 12 3 4 5 12–16 –4  13
14. Stoke City 12 3 3 6 10–22 –12  12
15. Sunderland 12 2 5 5 14–13 +1  11
16. Fulham 12 2 5 5 14–15 –1  11
17. Wolverhampton 12 3 2 7 13–20 –7  11
18. Bolton 12 3 9 19–29 –10  9
19. Blackburn 12 1 4 7 16–27 –11  7
20. Wigan 12 1 3 8 10–23 –13  6